B E M U T A T K O Z Á S

IV.

„Az emlékekből való alkotáshoz és azok feldolgozásához szükséges a magány és az a minimális anyagi jólét, amely lehetővé teszi, hogy az ember valóban annak tudjon élni, amivel foglalkozni akar. […] A magány azért fontos, mert ha az ember nem tud visszavonulni a gondolataival, akkor befolyás alá kerül, és alkotómunkája mások utánzásába fulladhat. A cél a vizuális fantázia önálló megvalósítása! A fentiek mellett azt is meg kell még említenünk, hogy a lelki stabilitás is tragédiának számít, mert akkor nem tud a művész mit a vászonra vetíteni magából, amely érdekelhetné a nézőt. […] A komponálás miatt egy-egy alkotás akár egy évig is készül. A harmónia a lezárt kompozíciók és az egyensúly elérése érdekében sohasem szabad erőltetni egy képet - emiatt néha borzasztó kínnal jár a komponálás, aminek végeredményéhez nemcsak a vászonfelület, hanem a képkeret legalább fél részben felelős.” A művész ezért kereteit saját maga vágja méretre, és festi, semmit nem akar a véletlenre és másokra bízni.

Ha Ásvány György természetleíró alkotásait megnézzük, észrevehetjük, hogy a festmények színvilága mennyire változatos. Mivel az alkalmazott színek a mediterrán terület hangulatát is felidézik bennünk, így spanyol vagy olasz művészek is eszünkbe juthatnak. A jelenleg Kölnben élő művész is egyetért ezzel a megállapítással. „A német közönség inkább a szürkés színekkel komponáló műveket kedveli...“ - jegyezi meg.

Ha csendéletekről van szó, akkor Ásvány György a meleg barna környezetben a fehér és kék színek árnyalatait részesíti előnyben, itt-ott felsejlő piros és zöld felületekkel mivel ezek teszik izgalmassá az alkotást. A művész a tárgyak világos árnyaival teszi még plasztikusabbá a látványt. Képeit az éles körvonalhatárok és a tárgyak felületének finom árnyalatai uralják. Ásvány György sajátos stílusát tehát a színválasztás és a formagazdagság adja. Absztraktba hajló alkotásait egyszínű nagy felületei, a harsogó világos és a nyugodt sötét színek váltakozásai, és a fűszerként megjelenő színes foltok jellemzik, és érdekes összbenyomást keltenek. A szemlélő kiérzi a dinamizmust még akkor is, ha egyébként mozdulatlanságot lát a képen. A kék szín alkalmazása, a halak csillogó teste, a művész meditatív énjét sugallják. Korai képein gyakran ábrázolja a műterem, a szertár belső világát, a műteremben folyó munka tárgyi eszközeit a „művészi rendetlenséget”, amely mozgalmassá teszi az álló, csendéletszerű világot.

Egyik képén semmi sincs a helyén, tele a doboz összegyűrt papírokkal. „Éppen takarítottak. Megfogott a rendetlenség, a takarítás ténye.” - mondja. Van, aki képes ezt az állapotot is híven megfesteni.